End of the Dream - 7. rész

7. rész - Egyről az egyre

- Ez így nagyon gyíkos! - húztam el a számat.

- Most megint mi bajod? - háborgott Tom.

- Az, hogy ez az E-mol hamis volt! - csattantam fel.

- Milyen E-mol volt hamis? - vágott vissza dühösen.

- Amit kb. 20 másodperce játszottál le! - tártam szét a kezeimet. - Figyelj! Én megértem, hogy ez elég a lemezcégeknek, meg a kis ugráló rajongóitoknak, de én a tökéletességre törekszem. És ez messze van attól!

- Te nem vagy normális! - felállt és elindult kifelé.

- Most meg hová mész? - néztem utána döbbenten.

- Levegőzni! - szólt vissza dühösen. - Csak így tudlak elviselni.

- Hogy dögölnél bele! - morogtam és leültem a zongora mellé.

Mély sóhaj hagyta el ajkaimat. Körülöttem mindenhol félig kész, gyűrött, vagy galacsinná formált kották hevertek. Az ujjaim hidegek voltak és elgémberedtek. Pont mint mikor egy új dalt tanultam. Órák óta akkor álltam le először. Addig vagy írtam a kottát vagy zongoráztam, de persze nem haladtunk egyről a kettőre. A nap már lassacskán lemenő félben volt, én pedig furcsa vágyat éreztem a hegedűm iránt. Mélyet sóhajtottam és felkaptam a táskámat, majd elindultam a kijárat felé.

- Hová indulsz? - nézett rám kérdőn Tom, ahogy elnyomta a cigarettáját.

- Haza. - válaszoltam félig meddig nyugodtan.

- Elviszlek. - indult befelé a kocsikulcsért. Nem volt kedvem még több időt vele tölteni, de akkor már annyira fáradt voltam, hogy nem maradt erőm ellenkezni.

- Ez kedves tőled. - mondtam immár a kocsiban ülve.

- Semmiség! - vont vállat. Bár nem igazán szeretem az olyan embereket akik ilyen lazasággal állnak az élethez, ez kivételesen nem zavart, amit a fáradtságomnak tudtam be. A szemeim már kezdtek leragadni mikor megállt az autó. - Emiri! - rázott meg egy kicsit Tom. - Ideértünk.

- Ühüm... - bólogattam és kiszálltam. - Köszi a fuvart.

- Nincs mit! - biccentett és elhajtott, én meg bevánszorogtam.

- Végre! - jött ki anyu a konyhából. - Hol voltál?

- Tomnál. - válaszoltam. - Nem emlékszel? Bill megkért, hogy segítsek neki.

- Igen-igen! - bólogatott anyu és visszament a konyhába. - Mindjárt vacsora!

- Nem vagyok éhes. - ráztam meg a fejemet.

- Jól vagy? - kérdezte aggódva.

- Persze! - bólintottam bár nem látta. - A szobámban leszek. Lefekszem.

- Rendben. - a beszélgetésünk ott be is fejeződött.

Nagy nehezen sikerült felvánszorognom a szobámba és ágyba bújnom. Jó érzés volt végre letusolni és ágyba bújni. Az álom gyorsan elkapott, így percekkel később már valahol álomországba csöppenve aludtam. Valójába nem álmodtam semmi érdekeset, vagy ha mégis, arra nem emlékeztem mikor olyan negyed 7 felé felébredtem. Álmosan nyújtózkodtam ki majd hozzáláttam a készülődéshez. Mivel elég szép idő volt várható (a hétvégén böngézgettem a neten) ezért egy fehér térd fölé érő szoknyát, szintén fehér toppot és egy ugyan olyan színű köves szandált vettem fel. De mikor megláttam magam a tükörben cseppet sem tetszett a látvány úgyhogy átöltöztem. A B verzió egy fekete szoknyából állt, amit még japánban vettem de azóta nem nagyon hordtam. Egy ezüst színű szandálból, és egy fekete toppból állt amit ezüst flitterek díszítettek. A hajamba egy fekete alapű hajráfot tettem amin egy apró masni foglalt helyet, csillogó kövekkel kirakva.

Gyorsan átfutottam az órarendemet és hellyel-közzel megírtam a leckémet is. Valójában már nem nagyon érdekelt mi fog történni a gimiben. Egyedül a szerda délutánt vártam, hogy végre Matt-tel kettesben lehessünk.

- Emiri! - jött be anya mikor még befelé pakoltam a táskámba.

- Jó reggelt! - mosolyogtam rá.

- Hogy-hogy már ébren vagy? - csodálkozott.

- Felébredtem. - vontam vállat, majd kinyomtam a telefonom ébresztőjét ami akkor kapcsolt be.

- Akkor majd gyere le! Nem sokára kész a reggeli. - indult el kifelé.

- Anya! - szóltam utána. - Szeretlek! - meglepődött, ez tisztán látszott rajta. Nem szoktunk csak úgy ilyeneket mondani egymásnak. Ez megmaradt a nagyiéktól. Elég nehézkesen mutatjuk ki az érzéseimnek.

- Én is téged, kicsim! - mosolygott és eltűnt az ajtóm mögött.

Még gyorsan felnéztem a netre. E-mailom nem jött, viszont a közösségi oldalon valaki bejelölt, ami nagyon is meglepett, viszont annak a valakinek a személye még inkább ugyanis Adam Smith jelölt be, a Juilliardos bizottság egyik tagja. Visszajelöltem, majd megnéztem a másnapi időjárást. Napos időt mutatott felhők nélkül úgyhogy már előre örültem.

Mikor leértem a földszintre már mindenki ott volt. Yamada éppen telefonált, apa kávézott és újságot olvasott, anya pedig éppen a pirítósát majszolta.

- Jó reggelt! - intettem és leültem a helyemre, ahova már le volt rakva a müzlim.

- Hogy aludtál kincsem? - kérdezte apa egy pillanatra felemelve fejét az újságból.

- Jól! - motyogtam evés közben.

- És milyen volt a tegnapi napod? - kérdezte Yamada. Észre se vettem, hogy lerakta a telefonját.

- Fárasztó. - válaszoltam szűkszavúan.

- Bill azt üzeni, hogy nagyon szépen köszöni a segítséged, meg, hogy ne foglalkozz Tom bunkóságaival. - feldobottnak tűnt. Tuti nem Billel beszélt. - Ja meg azt is mondta, hogy ma megint megy érted Tom.

- Rendben. - bólintottam. Már előre kíváncsi vagyok mit szól a szerda miatt.

A reggeli alatt még váltottunk pár szót, bár semmi érdekes nem került szóba. Apa megint elvitt suliba, de most előbb oda értünk mint ahogy azt megbeszéltük Mattel, de legnagyobb meglepetésemre ő már a fa alatt várt.

- Szia! - köszöntem neki, és adtam 2 puszit az arcára. - Hát te?

- Szia! Előbb beértem. Negyedre már itt szoktam lenni. - magyarázott mosolyogva.

- Miért nem mondtad, hogy előbb jöjjek? Most teljesen hülyén érzem magam. - tűrtem egyfolytában a fülem mögé a hajam.

- Miért? - nézett rám csodálkozva. - Semmi okod nincs rá. Ha nem beszéltük volna meg a találkozót én akkor is beérek negyedre.

- Tudom csak, na! - nevettem el magam zavaromban. -Egyszerűen vannak dolgok amiket nem tudok megmagyarázni. Szerintem ez még a japánban élés behatása.

- Ne legyél zavarban. -fogta meg a kezemet. - Én megértelek. Nem lehet könnyű neked.

- Köszönöm! - hajtottam a fejem a vállára.

A napom, nos... Olyan nap szerűen telt. Az órák monoton követték egymást, engem meg különösebben egyik se tudott lekötni. Az irodalom tanárnő még külön fel is hívta a figyelmemet, hogy ilyen hozzáállással könnyen leronthatom a jegyem, de nem nagyon érdekelt. Bólogattam, hogy rendben van, és próbáltam kicsit aktivizálni magam, de nem egészen sikerült. A gondolataim folyamatosan a délután és a dal körül jártak. Valami használhatót akartam összerakni, mire Tom jött értem, de végül nem sikerült.

End of the Dream - 6. rész

Hali-hali!

   Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok Nektek! :D Egy kis rohadék vagyok, hogy eddig nem hoztam részt. Kifogásom az akadna dögivel de ez nem kifogás kérdése, hanem a tanulásé és a betegségemé. :) De most így 25.-én hajnalban itt vagyok, és a napokban jön még egy rész. :) Addig is jó olvasást! :D

6. rész – Mr. Pofátlanság

   Az óráink aznap hamar elmentek. Matt minden szünetben velem volt, ami kicsit szokatlan volt számomra mivel addig mindig egyedül töltöttem a két tanóra közötti 10, néha 15 percet. Nem gondoltam volna, hogy valaha is ennyire fogom várni a csengő hangját, ami a szünet kezdetét jelezte.

   Valójában semmi komoly nem került szóba. Főként a suliról beszélgettünk, meg arról mit szoktunk csinálni a szabadidőnkben.

- Holnap is fél 8-ra érsz be? – kérdezte mikor a suli előtt álltunk kézen fogva.

- Úgy hiszen. – mosolyogtam boldogan.

- Akkor a fánál találkozunk?

- Ahogy szeretnéd.

- A fa már olyan mintha hozzád tartozna. – simított végig a karomon. – Nem tudod hány szüneten át néztelek ahogy ott ücsörögsz és olvasol.

- Akár egy könyvmoly. – nevettem fel egy pillanatra.

- Azt nem! Sokkal inkább egy tündér. – vakargatta zavartan a tarkóját.

- Matt. – simítottam végig az arcán, mire felém fordult. – Nem kell zavarban lenned, és az állandó bókolást sem kell erőltetned. Én már először is hittem a szavaidnak.

- Tudom én Emiri, csak… ez olyan furcsa szituáció számomra.

- Furcsa? – vonta fel meglepetten a szemöldökömet.

- Igen, furcsa. Mert te különleges vagy. Én még nem láttam ilyen lányt. Egy rejtély vagy a számomra, és mások számára is.

- Ha ez megnyugtat, néha saját magam számára is rejtély vagyok. - forgattam bohókásan a szemeimet.

- Ez aranyos! - mosolyodott el a maga bohókás sármjával, amibe belepirultam. - Ne legyél zavarban! - tűrte a fülem mögé a hajamat amitől olyan lettem mint a paradicsom.

   Matt ajkai egyre közelebb kerültek az én ajkaimhoz, ám ettől nem rémültem meg. Bár én meg akartam csókolni Misakit, mikor elbúcsúztunk, de ő ezt nem engedte. Talán már akkor tudta, hogy köztünk aznap elszakadt minden szál. Viszont ott a suli előtt a délutáni napsütésben, a tömeg közepén, a füst, virágok, és az ő csokis illatával az orromban, valahogy annyira idilli volt az a pillanat. A fejemben hallottam Yiruma - River Flows In You című dalát.

Mikor ajkai már csak pár centire voltak az enyéimtől, valaki megfogta a vállamat, és maga felé fordított.

- Hé! - szóltam rá arra a valakire, ám mikor megláttam, hogy az illető, mekkora egy benga állat, inkább csöndben maradtam, és akkor lépett a színre Matt.

- Maga meg mit akar a barátnőmtől? - magához húzott és kicsit elém lépett, hogy takarásban legyek. Pár másodpercig farkasszemet néztek, majd Matt, remegő hangon megszólalt. - Te... te Tom Kaulitz vagy!

- Az vagyok! - bólintott a férfi.

- Izé... - fordultam a "barátom" felé. Talán az ő megjegyzése, miszerint járunk, volt a legnormálisabb abban a szituációban. - Arról van szó, hogy mivel a nővérem Billel jár, és a hétvégén megkért, hogy segítsek a zongora alapot tökéletesíteni, ezért van most itt. - nyögtem ki egy szuszra.

- Most, hogy ezt letárgyaltuk, indulhatnánk? - türelmetlenkedett Tom.

- Aha! - bólintottam nem épp jó hangulatomban. - Sajnálom Matti! - fordultam hozzá.

- Nincs semmi baj! - mosolyodott el kedvesen. - Legyen szép napod.

- Már eddig is az volt. - nyomtam egy puszit az arcára. - Legyél jó! - szaladtam a gitáros után, aki addigra elindult.

- Szia! - kiáltott utánam, én pedig visszaintegettem neki, majd beszálltam az autóba.

- Végre! - forgatta a szemeit Tom, és elindította az autó motorját.

- Már megbocsáss, de kettőnk közül én teszek szívességet neked, és nem fordítva.

- Nem nekem teszel szívességet hanem Billnek. - szögezte le szinte már unott hangon. - Az ő ötlete volt, hogy kérjek tőled segítséget, mert Georg túlságosan elfoglalt a baba miatt.

- Georgnak van gyereke? - vontam fel a szemöldököm.

- Még nincs! A barátnője már az utolsó hónapban van, ő meg minden szavára ugrik, mert azt hiszi, hogy szülni fog. – a hangja végig unottan csengett.

- Ez annyira csodálatos dolog! – mosolyodtam el. – Legyél bármennyire is szkeptikus, egy gyerek akkor is nagyon nagy örömöt és boldogságot tud okozni az egész családnak.

- A nővéred terhes? – vonta fel a szemöldökét.

- Tudtommal nem. – gondolkodtam el, de egy jelet se láttam Yamadán, ami arra utalt volna, hogy áldott állapotban lenne.

- Akkor ez a beszélgetés tárgytalanná vált. – állította le az autót az afrofonatos.

- Érzéketlen tudsz lenni, ugye tudod? - csuktam be magam mögött az autó ajtaját.

- Nem tehetek róla. - gyújtott rá egy cigarettára. - Ilyen vagyok és kész.

- Inkább hagyjuk. - fújtam ki hangosan a levegőt.

- Ezzel egyet kell értenem. - távozott a füst a szájából. - Mióta jártok azzal a fiúval?

- Mi van? - teljesen ledöbbentem.

- Most ebben nincs semmi szégyenli való. Ha egy fiú meg egy lány szeretik egymást azt büszkén fel kell vállalniuk, bármit is mondjon a média.

- Már bocsi, de nagyon félre értettél valamit! Matt és én még nem is randiztunk. Még nincs köztünk semmi komoly!

- De szeretnéd ha lenne? - ez a kérdés annyira váratlanul ért, hogy zavarba jöttem tőle.

- Ami azt illeti igen, de... - akkor eszméltem fel, hogy pontosan mit is kérdezett. - Neked mégis mi közöd van ehhez?

- Mi az kicsi lány? - vigyorgott idétlenül. - Talán savanyú a szőlő?

- Tudod, hogy mekkora egy rohadék vagy? - vágtam hozzá, miközben végig a szemébe néztem.

- Nem vagyok rohadék, csak őszinte. - fújta az arcomba a füstöt amitől köhögni kezdtem.

- Még nem láttam senkit aki ennyi füsttől így fuldokolt volna.

- Akkor most láttál! - mentem egy kicsit arrébb. - Viszont jó lenne ha végre hozzá kezdenénk a dolgokhoz mert nekem ma még tanulnom is kéne.

- Nyugi kicsi lány! - csitított és elnyomta a cigijét. - Nem kell sokat dolgoznunk. - indult el befelé.

- Nem értem, hogy egy ilyenből, hogy lett profi zenész! - ingattam a fejemet és követtem.

   A ház nagyon szép volt. Letisztult formák, nyugtató színek és éles kontrasztok. Tipikusan egy olyan hely volt mintha csak egy lakberendezős magazin fotózásán jártam volna. A tárgyaknak meg volt a saját helyük és minden makulátlanul rendben volt.

- Sziasztok! - intett Bill mikor meglátott minket.

- Szia! - köszöntem neki kedvesen és örültem, hogy legalább egy udvarias és kedves ember van a közelemben.

- Tom, a hármasra nagyon figyelj kérlek! Az a legfontosabb! - kapta fel a kocsikulcsát. - Jó munkát! - intett és távozott.

- Mi van a hármassal? - vontam fel a szemöldökömet, miközben követtem az afrofonatost.

- Azt a számot Yamadának írta. - válaszolta unottan és megállt egy ajtó előtt. - Hát itt lennénk! - benyitott és nekem elállt a szavam. Egy gyönyörű versenyzongora állt a világos szoba közepén. Minden fehér volt, egyedül a zongora pompázott egy kis emelvényen a lakkozásra jellemző csillogással.

- Ez gyönyörű! - álmélkodtam és odasétáltam a műremekhez.

- Az! - vett elő pár lapot a fiókból. - Ezek a dalszövegek.

- És hol vannak az eddigi alapok? - ültem le a kis padra és felé fordultam.

- A szobámban. Mindjárt hozom. - indult el kifelé.

- A gitárod is kéne. - szóltam utána.

- Az minek? - lepődött meg.

- Mert gondolom nem kizárólag zongorával akarjátok kísérni a dalt.

- Ha megvan a zongora alap, én már át tudom írni gitárra. - válaszolt némi zavarral az arcán.

- Örülök neki, de még mindig jobb ötletnek tartanám ha együtt hallgathatnám meg a kettőt. Úgy jobban összecsengene.

- Ennek semmi értelme! - hallottam, hogy ideges.

- Nem is kell, hogy értelme legyen. - vontam vállat. - A lényeg, hogy jó legyen.

- Hárpia! - sziszegte halkan.

- Ezt hallottam! - szóltam utána fintorogva.

- Direkt úgy mondtam. - dobta oda foghegyről, majd kilépett az ajtón.